Írta: Kertész Lilla
Célorientáltság vs. Folyamatszemlélet? Melyik attitűd visz közelebb a céljaidhoz?
Biztosan sokan belefutottunk már abba az élethelyzetbe, amikor sokat akarunk egyszerre megvalósítani. Igaznak tartom azt a mondást, miszerint az ember túlbecsüli, hogy mit tud elérni 1 év alatt, és alábecsüli mit tud elérni 5 vagy 10 év alatt. Nem biztos, hogy pontosan így hangzott az állítás, de ez volt a lényege. Én gyakran éreztem magam így. Fél és egy év alatt akartam megváltani a világot és minél gyorsabban eljutni arra a pontra, amire vágyom, hogy onnan aztán szabad legyek és végre az álmaim életét éljem.
Veled is megtörtént már?
Rohantam a céljaim után, hogy mindent minél gyorsabban megvalósítsak, de ennek sokszor az lett a következménye, hogy belekezdtem számtalan projektbe és sok esetben csak egy részéig jutottam el, mert nem tudtam ennyi projektet menedzselni egyszerre. Volt két olyan évem, amikor 5-7 nagyobb célt is kitűztem magam elé, például, hogy megtanuljak egy adott nyelven minimum alapszinten, sikeresen befejezzem az egyetemet és diplomát szerezzek, beindítsak egy vállalkozást vagy sikeresen lezárjak X db értékesítési projektet és biztosan volt valamilyen egészséges életmóddal és fitnesszel kapcsolatos célom is.
A legtöbb projektem csak részben volt sikeres. Bár értem el eredményeket, de nem olyan szinten és olyan módon, ahogyan én elképzeltem, hiszen túlvállaltam magam. Gyorsan, hatékonyan, sokat. A XXI. század szlogenje is lehetne ez.
A fenti időszak alatt és ezt követően egy nagy dilemma fogalmazódott meg bennem: A célorientált attitűdöm versengett a folyamat-szemlélettel.
A célorientált attitűd
A célorientált attitűd azt jelentette, hogy érjünk el rövid idő alatt minél többet, a lehető legokosabb, “leg-smartabb”, leghatékonyabb módon és fókuszáljam minden figyelmemet erre, feláldozva a magánéletet és a szocális életet stb… (az egészséget nem, ezt már megtanultam), vagy pedig válasszak egy másik utat, ahol bár a szemem előtt lebeghetnek a bakancslistás céljaim, de inkább folyamat-orientált attitűdöt képviselek, ahol élvezem a folyamatot magát, ahol követem az intuíciómat, ahol meg tudom élni hálával és szórakozva, játékosan az utat, több szabadidőt hagyva magamnak, viszont ezzel azt kockáztatom, hogy sokkal később érem el a céljaimat. Ha őszintén magamba nézek, akkor számomra egyértelmű, melyik irány a szimpatikusabb.
Steve Pavlina, aki egy egy inspiráló blogger számomra éppen erről írt egy cikket, miszerint egy “robotikus” vagy gépi világban valóban az lehet a legoptimálisabb mód, ha az ember kitűz egy célt, megtervezi a lehetséges útvonalakat a cél eléréséhez, kiválasztja a számítások alapján legrövidebb útvonalat és elkezdi megvalósítani a lépéseket szépen, egymás után. Egy pusztán racionális és teljesen logikus világban talán valóban ez lenne a legoptimálisabb megoldás, ahol mindent ki lehet kalkulálni, a váratlan eseményeket is. Steve Pavlina azonban azt mondja, hogy az emberi működés nem egyszerűen logikus.
A fizikai és a mentális dimenziók mellett az érzelmi és a spirituális dimenzió is meghatározza a működésünket. Steve eljátszott a gondolattal, hogy mi van akkor, ha a lehető leglogikusabb és legrövidebb út helyett a legélvezetesebb és legszórakoztatóbb utat választjuk a cél elérése érdekében?
Ha így teszünk, akkor élvezzük a folyamatot, bele tudjuk vinni a játékosságot, az örömöt, a tanulás élvezetét amellett, hogy konkrétan megfogalmaztuk a végcélt, viszont kevésbé ‘robotikusan’ haladva a megvalósítás útján.
Te mit gondolsz? Számodra melyik attitűd hozta meg a vágyott eredményeket? Kipróbáltad már mindkét megközelítési módot? Vagy valami egészen más működött nálad?
Ha hasznos volt számodra ez a cikk vagy szeretnéd megosztani a saját nézőpontodat, megoldásodat, vedd fel velünk a kapcsolatot.
