
Csatlakozz az Egészségnaphoz az Önfejlesztők Házában, ahol az egészségtudatosság és mindannyiunk jóléte áll a középpontban.
Gyere el az Önfejlesztők Házába szeptember 7-én, ahol remek előadók és szakértők segítségével mélyítheted el tudásodat az egészségtudatosság terén, mind testi, lelki, szellemi szinten. Az egész napos rendezvényen előadások, workshopok és prevenciós szűrővizsgálati lehetőségek várnak rád.
A nap célja, hogy olyan komplex élményt nyújtson, amely segít a testi, lelki és szellemi egyensúly megteremtésében és fenntartásában. Az esemény keretében különböző előadások és workshopok révén lehetőséget biztosítunk arra, hogy megismerkedjetek az egészséges életmód alapelveivel, új technikákat és gyakorlatokat sajátítsatok el a stresszkezelés és a mentális jólét érdekében, valamint inspirációt merítsetek a holisztikus szemléletű életvitelhez.
Az Egészségnap küldetése, hogy felhívjuk a figyelmet az egészség három fő aspektusának – a testi, lelki és szellemi jólét – fontosságára és azok harmonikus egyensúlyának jelentőségére. Arra törekszünk, hogy olyan tudással és eszközökkel lássuk el, amelyek segítségével jobban megérthetitek és fejleszthetitek önmagatokat mindhárom szinten. Ezzel támogatva azt, hogy kiegyensúlyozottabb, teljesebb és boldogabb életet élhessetek. Az eseményen szakértők és tapasztalt előadók vezetésével kínálunk előadásokat, interaktív foglalkozásokat és személyre szabott tanácsadást, hogy mindenki megtalálhassa a számára legmegfelelőbb utat a saját energikus, vitalitással teli életéhez.
IDŐPONT: 2024. szeptember 7. 9:30 – 19:00., 09:00 – 09:25-ig érkezés, regisztráció.
HELYSZÍN: Önfejlesztők Háza – 1066, Budapest, Zichy Jenő utca 32. 1. em. bal oldal (kapucsengő: 64)
JELENTKEZÉS
Az Egészségnapra a jelentkezési lap kitöltésével és a nap díjának elutalásával tudsz regisztrálni. Érdemes minél előbb lefoglalni a helyed, mivel a férőhelyek száma korlátozott.
Az Egészségnap kedvezményes részvételi díja:8.900 Fthelyett 6.900 Ft.
A részvételi díj tartalmazza az előadásokon való részvételt, az előadások felvételeinek elérését és a prevenciós szűrő vizsgálatokon való részvételt is.
A rendezvény bevétele a ház működését támogatja és a program hirdetési költségeit. Előadóink tisztelet díj nélkül vállalták a előadás megtartását.
Kattints a Jelentkezem gombra a jelentkezési lap kitöltéséhez, ahol megtalálod a részleteket!
RÉSZLETES PROGRAM
09:00 – 09:25 | Érkezés, regisztráció | |
09:30 – 10:30 | Az ájurvéda gyógyító ereje | Keni Hana – Ájurvéda terapeuta, természetgyógyász |
10:30 – 11:30 | Meditációs és relaxációs technikák fontossága az életünkben | Dr. Jung Andrea – Naturportal Magazin tulajdonosa, főszerkesztője |
11:30 – 12:30 | Egyéni egészségstratégia – Az egészség rendszerszemlélete | Szatmári L. Miklós – Rendszerszemlélet instruktor |
12:30 – 13:00 | Ebédszünet | |
13:00 – 14:00 | Testi tünetek lelki üzenete: az érzelmek és gondolatok hatása a testünkre | Dr. Volford Anita Adrienn – Természetgyógyász |
14:00 –15:00 | A légzés ereje | Baralovics Ildikó – Légzésterápia konzulens |
15:00 – 16:00 | Természetes fogszabályozás és helyes légzés. Fogaink kapu az egészséghez. | Dr. Kelemen István – természetgyógyász, kínai medicina |
16:00 – 16:45 | Egészséges kommunikáció | Fülöp Richárd – EMK módszer oktató |
16:45 – 17:30 | Kerülj ki a diétázásból – egyél bűntudat nélkül, felszabadultan | Pimpao Panni – Intuitív Étkezés tanácsadó |
17:30 – 18:15 | Tudatos testmozgás | Frey Martin – Mozgásterapeuta |
18:15 – 19:00 | A testi és lelki egészség hasonlóságai és különbségei | Matyi Csongor – Pszichológus |
19:00 – 20:00 | Integrál szemléletű zárókör | Korpás-Ihász Veronika – Integrál szemléletű Önismereti Tanácsadó és Körvezető |
Egészségügyi prevenciós szűrővizsgálatok /egész nap/
Külön regisztráció szükséges a nap kezdéskor. Regisztráció alapján telnek a helyek.
- Testsúly, testzsír-százalék és testtömeg index számítás,
- vérnyomás- és tüdőkapacitás mérés,
- koleszterin- és vércukorszint ellenőrzés,
- Teljes testanalízis, vitamin monitoring,
- EKG,
- véroxigén szint mérés,
- ultrahangos érdoppler vizsgálat.
Integrál szemléletű önismereti ülések
55 perces egyéni ülés 5 fő részére biztosított. Külön regisztráció szükséges a nap kezdéskor. Regisztráció alapján telnek a helyek.
Tarts velünk ezen az inspiráló napon, gazdagodj új ismeretekkel és gyakorlati tanácsokkal, amelyek segítenek testi és lelki egészséged megőrzésében.
test&lélek&szellem #egészségtudatosság #ÖnfejlesztőkHáza #vitalitás #életerő #természeteséletmód #ájurvéda #intuitívétkezés #tudatostestmozgás #lelkierő #mentálisegészség #egészségstratégia #gyógyítómeditáció #légzőtechnikák #prevenciósszűrővizsgálatok #egészségeskommunikáció
ISMERD MEG ELŐADÓINKAT, SZAKEMBEREINKET ÉS A TÉMÁKAT!
Kendi Hana – Ájurvéda terapeuta, természetgyógyász. Az ájurvéda gyógyító ereje.

A nevem Kendi Hana, a hivatásom a gyógyítás. Ájurvédával foglalkozom, de nem volt ez mindig így. Sportoló, kommunikációs szakember és közgazdász voltam és sportolóként azt hittem, hogy teljesen egészséges vagyok. Kiderült, hogy nem voltam és sokkoltak az egyre romló leletek és egyre ijesztőbb diagnózisok a hormonális, úgynevezett autóimmun és degeneratív kórképek. Miután végig jártam az állami intézmények után a legjobb magánkórházakat, úgy döntöttem megtanulom meggyógyítani magam. Egy kiváló ájurvéda kórházban kötöttem ki, ahol visszakaptam a legnagyobb értékemet: az egészségemet. Útravalóul pedig az üzenetet, hogy ez csak akkor marad így, ha teszek érte. Így indult a gyógyító út, mert kiléptem az intézmény ajtaján és azóta szüntelenül képzem magam. Így szereztem természetgyógyász végzettséget, ájurvéda tanácsadó és terapeuta lettem azon az egyetemen, ahol ma már oktatok is. A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi doktori iskolájában készülök tudományos fokozatot szerezni és közben segítem mások útját egy teljes, egészséges élet felé. Képzéseket tartok, tanácsokat adok, hogy minél több ember forduljon a természetes gyógymódok felé és keresse meg önmaga legjobb verzióját olyan ősi és több ezer éve működő gyógyító rendszerek segítségével, amilyen az ájurvéda, amelyet méltán neveznek minden gyógyítás anyjának. Hiszek benne, hogy – kevés kivétellel – nincsenek gyógyíthatatlan betegségek, de meggyógyulni nem könnyű. Nincsenek varázs pirulák, amit bevéve minden problémánk egycsapásra megszűnik, legalábbis a természet kevés ilyet produkál. Vannak viszont döntések, amelyeket meghozva meggyógyulhatunk. Az én hivatásom, hogy segítsek megvilágítani az utat, amin Te meghozhatod azokat a döntéseket, amik elvezetnek egy teljes, boldog, egészséges élet felé.
Az ájurvéda több ezer éves, Indiából származó, tradiciónális orvostudomány, mely úgy határozza meg az életet, mint a test, az elme és a Kozmikus Tudatban található szellem kapcsolatát. Felöleli az egészségügyi kezelések minden területét és azokat együtt használva minden egyes embernek személyre szabott terápiát ajánl. Az ájurvédikus orvostudomány biztosan egyike a legrégibb, következetes, elméleti bázissal és gyakorlati klinikai alkalmazással bíró rendszereknek, mely az egészségről holisztikusan gondolkodik. Azt tanítja, hogy folyamatos információ és anyagcsere történik a külső környezetből az ember belső környezete felé és fordítva. Ha ez a folyamat egyensúlyban van, akkor vagyunk egészségesek, de amikor ezt az egyensúlyi állapotot nem tudjuk fenntartani, akkor a homeosztázis megzavarodik és az egyensúlytalanság betegséget eredményez. Az ájurvéda ezt az egyensúlytalanságot kezeli, megtanítja hogyan kerüljük el a helyes életmód, étrend, napirend alkalmazásával, vagy hogyan fordítsuk vissza és állítsuk helyre az egészséget terápiával.
Dr. Jung Andrea – Naturportal Magazin tulajdonosa, főszerkesztője. Meditációs és relaxációs technikák fontossága az életünkben.

Dr. Jung Andrea a Naturportal Magazin tulajdonosa, főszerkesztője több mint 10 éve meditál napi rendszerességgel és meditációs csoportot is vezet. A holisztikus szemléletű testi-lelki gyógyulást Podcast műsorain keresztül is népszerűsíti. A sokféle meditáció végig gyakorlását követően leginkább a satipatthana meditációt gyakorolja és tanítja, mely a nyugati emberek életébe is könnyedén beilleszthető. Napi rendszerességgel jógázik és az egészséges életmódot a saját példáján keresztül is igyekszik népszerűsíteni.
Az előadásban válaszokat kaphatunk az alábbi kérdésekre:
- Milyen relaxációs és meditációs technikák léteznek?
- Hogyan könnyíthetjük meg általuk az életünket?
- Hogyan érthetjük meg igazán önmagunkat és hogyan leszünk ezáltal boldogabbak és felszabadultabbak?
- Bárki alkalmas-e a meditációra?
- Hogyan tudod eldönteni, hogy melyik meditáció jó neked?
- Hogyan válassz meditációs csoportot / oktatót?
Szatmári L. Miklós – rendszerszemélet instruktor. Egyéni egészségstratégia – az egészség rendszerszemlélete.

Szatmári L. Miklós az elmúlt 15 évben több ezer embert tanított, és motivált a szabadabb, örömtelibb, alkotóbb életre. Ennek megfelelően több száz óra kutatási, tanácsadási és oktatási tapasztalat áll mögötte. Könyvekben és fordításokban, a képzéseken és tanácsadásokon az elme működésének mélyebb megértését, valamint a test, elme és lélek összefüggéseinek megismertetését helyezi a fókuszba. Ezt egy különleges nézőpontból és pedagógiával (Dharma Mátrix) közelíti meg, melyben egyesül az ősi misztikus tudás egy könnyen befogadható, modern nyelvezettel.
Az interaktív előadáson a következő kérdéseket érintjük:
- Hogyan és milyen szinteken alakítsd át szokásaid, hogy azok segítsenek az
egészségmegőrzésben és gyógyulásban, ne pedig akadályozzanak. - Hogyan befolyásolja a szemléletmódod (gondolataid és érzéseid) az
egészség és gyógyulás valóra válását. - Mit jelent a többszintű Éber figyelem, s hogy hozd ezt felszínre
önmagadban. - Hogyan kell megtanulnod egyszerre fókuszálni energiáidat és ellazítani
lényed az öngyógyító folyamatok elősegítése érdekében. - Melyek az egészség és gyógyulás megteremtésének alapvető elvei,
minőségei a rendszerszemlélet nézőpontjából.
Dr. Volford Anita Adrienn – konzulens, természetgyógyász. Testi tünetek lelki üzenete: az érzelmek és gondolatok hatása a testünkre.

Eredendően jogász vagyok – innen a nevem előtti dr. – és sokáig élvezettel dolgoztam is a jogi pályán, amit végigkísért az önfejlesztés, a testi és lelki egészség iránti szenvedélyem. A szenvedélyből idő közben hivatás lett, és ma már természetgyógyászként segítek másoknak.
Küldetésem, hogy segítsek az embereknek leküzdeni a depressziót, szorongást, félelmeket és fóbiákat, miközben egészséges életmódot is tanítok, hogy a testi tünetek is eltűnhessenek és újra teljes életet élhessenek, és felszabadulhassanak a korlátok alól. Minden elakadásnál a gyökérokok felkutatása a célom, legyen az testi vagy lelki. A test megértéséhez biorezonanciás állapotfelmérést végzek, hogy átlássam, hogy hol kell támogatni a test öngyógyító folyamatait és egyénre szabott javaslatokat tehessek ennek érdekében. A tudatalatti gátak feloldásához pedig Marisa Peer zseniális RTT módszerét alkalmazom, ami egyesíti a hipnoterápia, a pszichoterápia, az NLP (neurolingvisztikai programozás) és a kognitív viselkedésterápia elemeit. Az eljárás célja, hogy feltárjuk és gyökerestül megszüntessük a negatív hiedelmeket és érzelmi blokkokat az elmében. Kivételes helyzetben vagyok azáltal, hogy egyszerre láthatok rá a testi tünetek és az érzelmek, gondolatok, lelki elakadások összefüggéseire, amik engem lenyűgöznek és megerősítenek abban, hogy mindennek a gyökeréig kell visszanyúlni, mert az hoz valódi változást és felszabadulást. Célom, hogy önjáróvá tegyem az embereket, ezért az egészséges életmód és gondolkodásmód terjesztésére is nagy hangsúlyt fektetek, országszerte tartok előadásokat ezekben a témákban. Az előadással betekintést nyújtok abba, amit én nap mint nap tapasztalok.
Téma: Testi tünetek lelki üzenete: az érzelmek és gondolatok hatása a testre.
Baralovics Ildikó – légzésterápia konzulens. A légzés ereje.

Körülbelül 12 évvel ezelőtt indultam el az utamon a válaszokat keresve a kérdéseimre, számtalan módszert kipróbálva, mígnem elérkeztem ahhoz a módszerhez, a légzésterápiához, transzlégzéshez, amely aztán segített nekem abban, hogy meggyógyítsam magamban az évek óta cipelt fájdalmakat, sérelmeket, hogy meggyógyuljanak az emberi kapcsolataim.
A módszer segítségével sikerült az életemet teljesen átalakítani, elengedni azt a munkahelyet, ahol 16 évet dolgoztam és ami már nem tett boldoggá, illetve megtalálni azt a foglalkozást, amelyben megélhetem önmagamat és a kreativitásomat. Így lettem közgazdászból lakberendező, továbbá elkezdtem a saját tapasztalásaimat másokkal is megosztani, stresszoldó segítőként emberekkel foglalkozni.
2019-ben kezdtem a tanulmányaimat a Transzperszonális Pszichológia és Légzésintézetben (TPLI), ahol dr. Komin Vlagyimir vezetésével sajátítottam el a légzésterápia módszerét.
A légzésterápiát egy olyan módszernek tartom, amely valódi, kézzel fogható eredményt hoz, ahogy azt én a saját életemben is megtapasztaltam. A légzésről általában az emberek azt gondolják, hogy az természetes, az van, azzal nem kell foglalkozni, hiszen automatikusan történik, viszont az, hogy milyen módon lélegzünk, nagyban befolyásolja az energiaszintünket és ezáltal az egészségi állapotunkat is mind fizikai, mind lelki szinten.
Az életünket a gyermekkorunk első 7 évében megtanult minták és programok szerint éljük, legyen szó párkapcsolati mintákról, munkával kapcsolatos programokról, arról, hogy mi a szeretet nyelvünk vagy a kötődési mintánk, milyen hormonális mintákat hozunk a felmenőinktől, milyen program fut bennünk a sikerrel vagy adott esetben a pusztulással (halállal) összefüggésben. Ezek a megtanult minták, programok, ott vannak bennünk. A magyar nyelv úgy fogalmaz, hogy a „zsigereimben érzem”. Igen, ezek ott vannak a zsigerekben, a sejtjeinkben, a DNS-ben, de hogy jutunk hozzá ezekhez az információkhoz? A LÉGZÉS segítségével! Vivation vagy felületes légzés segítségével elő tudjuk csalogatni a testből ezeket az emlékeket, hogy megértsük azokat az érzéseket, mintázatokat, amelyek az életünket alakítják és amelyek a stresszhelyzeteket generálják.
Dr. Kelemen István – természetgyógyász. Természetes fogszabályozás és helyes légzés (fogaink kapu az egészséghez).

Dr. Kelemen István energetikával, pszichológiával, emberekkel több, mint 20 éve foglalkozik. A Szabad Tv alapítója, ahol különböző önfejlesztő témákban mélyedhetünk el vele.
Az előadásban megérthetjük a fogászati elváltozások kulcs fontosságát és, hogy ez mit adhat saját magunk jobb, teljesebb megértéséhez, megismeréséhez. Ahogyan egyéb szerveink, fogaink is egy mikrorendszert alkotnak, így szoros összefüggésbe hozhatók különböző szerveinkkel, bolygóminőségekkel, lelki területekkel. A fogaink rengeteg bölcsességet hordoznak, amihez a dentozófia által kapcsolódhatunk.
Fülöp Richárd – EMK módszer oktató. Egészséges kommunikáció.

Épp húsz éve olvastam Marshall Rosenberg A szavak ablakok vagy falak c. könyvét, ami megmutatta, hogy mi a baj és a megoldást is. Jónai Éva Havához jártam, egy évig a titkárjának szegődtem, sok trénertől tanultam, gyakoroltam. Tíz éve egyre fontosabb továbbadnom az EMK gondolkodásmódját és eszközeit, számos alapozót tartottam, hetente írok és gyakorlókört vezetek.
Az egészség, harmónia a környezetünkkel és önmagunkkal. A gondolkodásunk, szemléletünk segít eligazodni de torzíthat, problémákat is okozhat.
Az Erőszakmentes kommunikáció módszere elhárítja a megértés akadályait és egyszerű eszközt ad bármilyen helyzet sőt konfliktus megoldásához, amit a program résztvevői egyből ki is próbálhatnak.
Pimpao Panni – Intuitív Étkezés tanácsadó. Kerülj ki a diétázásból – egyél bűntudat nélkül, felszabadultan.

Pimpao Panni vagyok, a Tökéletlen Étkezés oldal megálmodója, Intuitív Étkezés tanácsadó. Éveken át diétáztam, rendszeresen bűntudatom volt evés után és sok fajta ételt megvontam magamtól mielőtt rátaláltam az Intuitív Étkezés szemléletére. Ez a táplálkozási forma – ami nem egy újabb diéta – visszaadta számomra a felszabadult evés élményét. Hamar éreztem, hogy ezt a módszert át szeretném adni azoknak a nőknek, akik állandóan újabb és újabb diétákba kezdenek, miközben egyre rosszabbul érzik magukat a testükben és egyre több szorongást okoz nekik az evés.
Ha te is minden hétfőn újabb diétába kezdesz, már végtelen listád van a “tiltott” ételekről és rendszeresen túleszed magad, akkor ez az előadás neked szól. Mesélni fogok az Intuitív Étkezés szemléletéről, arról hogy hogyan kapcsolódik mindez a testtudatossághoz és, hogy mit mond ez a szemlélet a fogyásra való törekvésről. Beszélni fogok az érzelmi evésről, valamint eloszlatom az Intuitív Étkezéssel kapcsolatos gyakori tévhiteket. Bízom benne, hogy az előadásom végére te is teszel egy lépést magad felé, és elindulsz a diétamentes étkezés útján, hogy egyre jobb legyen a kapcsolatod az ételekkel és a testeddel.
Frey Martin – Mozgásterapeuta. Tudatos testmozgás.

A mozgás, mint orvosság. Avagy a szélsőségektől mentes mozgás alapelvei
Biztos hallottad már, hogy a mennyiség választja el az orvosságot a méregtől, tehát a M-ÉRTÉK a kulcs.
A mértékletesség egy nagyon nagy erény, aminek ma híján van a társadalom nagy része.
Egy egészséges, kiegyensúlyozott test alapja akár a szellemi törekvéseinknek, akár az utódnemzésnek, akár a sikeres karriernek.
De manapság számtalan és számtalan irányzat, számtalan diéta és megannyi hexabytenyi ismeretanyag áll a rendelkezésre.
Mi való Neked? Hol van az aranyközépút?
Hogy tudod a mértéket megtalálni?
Remélhetőleg ezekre és ennél sokkal több kérdésre is választ kapsz majd, avagy még jobban fogok örülni, ha a beszélgetés végére a saját Magod által megfogalmazott kérdésedre már önállóan fogsz tudni válaszolni!
Matyi Csongor – Pszichológus. A testi és lelki egészség hasonlóságai és különbségei.

Az ELTE PPK pszichológia szakán végeztem 2011-ben, kutató-pszichológusként, kísérleti és kognitív pszichológia szakirányon. Oktatok, előadok, pszichológiát népszerűsítek, és a világról alkotott hiedelmeink pozitív megváltoztatásának egyre jobb módjait kutatom. Jelenleg sématerápiás módszertanban képződöm.
Az előadásom témája:
A testi és lelki egészség hasonlóságai és különbségei.
Ez az előadás nem a pszichoszomatikus betegségekről fog szólni, nem a két terület közötti összefüggésekről, hanem arról, hogy mi kéne ahhoz, hogy tényleg úgy tekintsünk a lelki egészségünkre, mint a testi egészségre. Milyen analógiák mentén hasonlítható össze a két terület, és mik a lelki egészségünk megbomlásának jelei; ha pedig már baj van, akkor mik az egészség visszaállításának nehézségei és lehetőségei.
Korpás-Ihász Veronika – Integrál szemléletű Önismereti Tanácsadó és Körvezető

Integrál szemléletű Önismereti ülés és zárókör
Integrál Önismereti tanácsadó vagyok, az integrál szemlélet a nyugati pszichológia és a keleti spiritualitás ötvözete, az emberre test-lélek-szellem egységeként tekint. A módszer szülőatyja Ken Wilber amerikai gondolkodó, szintézisbe foglalta a nyugati és keleti tudományos, filozófiai és pszichológiai irányzatokat, több száz könyv szakmai tudását integrálta. Az integrál emberkép szerint a hosszú, boldog és egészséges élethez mindhárom területnek figyelmet kell kapnia. A testnek rendszeres étkezésre, egészséges tápanyagokra van szüksége, napi mozgásra. A szellemnek relaxáló gyakorlatokra, tudatos jelenlétre, meditációra. A léleknek pedig egészséges működésre, amely egyéni vagy csoportos munkával, önismereti szakember vezetésével érhető el.
Az önismereti beszélgetések célja, hogy a kliens közelebb kerülhessen magához, megértse saját működését, helyzetekre adott reakcióit. Találkozhasson valódi érzéseivel és szükségleteivel. A közös munka része a blokkok, elakadások megkeresése, amik korábbi személyes tapasztalatokból alakultak ki. A gyermekkorunk meghatározó része az életünknek, főleg 0-7 éves kor közötti tapasztalatok formálnak minket, befolyásolják felnőtt életünket, ha nem is vagyunk tudatosak rá. A felnőttkori kapcsolatainkat, azt, hogy miként kötődünk másokhoz meghatározza a gyermekkori minta. Ha a szülők érzelmileg elérhetetlenek vagy egyenesen bántalmazóak, az mély nyomot hagy és kihat a jelenre. Ennek hatásait legerősebben a párkapcsolatainkban tapasztaljuk, abban, hogy ki tudunk-e harmonikus viszonyt alakítani egy másik emberrel. Az önismereti üléseken együtt indulunk ki abból, hogy mi a jelen pillanat, az adott nap igazsága és keressük a mintát, a korábbi emlékeket,, ami az adott viselkedést vagy érzelmi helyzetet magyarázza. Emellett a kliensnek lehetősége van saját magát feltérképezni, tudatosítani a megoldási mintáit, visszatérő helyzetekre adott reakcióit, ráláthat hogyan is működik ő az életében, munkában párkapcsolatban, stresszhelyzetben.
Önismereti tanácsadóként elfogadó teret és tágasságot kínálok neked, helye van minden érzésednek és gondolatodnak. Elfogadóan, ítélkezés mentesen hallgatlak, hogy végül közelebb kerülj önmagadhoz, az együtt töltött időben magadat tapasztalhasd meg. Belső világod összetett és szerteágazó, én ebben kísérlek téged puhasággal és biztonságos megtartással. Különböző módszerekkel dolgozom, terápiás kommunikációval, légzés és test figyeléssel, relaxációval és hypno-NLP-vel, amely belső képi munka.
MA Pedagógus diplomám van, dolgoztam multinacionális környezetben, különböző országok és kultúrák képviselőivel. HR szakemberként toborzásban több mint 1000 emberrel beszélgettem a motivációjáról, arról hogyan látja önmagát, végül az Integrál Akadémia végzettjeként egyéni önismereti tanácsadással foglalkozom és önismereti kört is vezetek. Hiszek a pszichológiai tudásban és a keleti tanítások világképében is, abban, hogy van, ami az öt érzékszervünkkel felfogható, és van, ami túlmutat azon. Számomra egy Önismereti szakember hitelességének mércéje személyiségének megdolgozottsága, saját élményű önismerete, én a következő módszerekkel dolgoztam magamon: egyéni ülések, pszichodráma, bodywork, családállítás, transzlégzés, meditációs elvonulás, jóga, szabad mozgás és transztánc.